A molyhos tölgyek - Quercus pubescens (incl. Quercus virgiliana) génmegőrzése

Bordács Sándor¹, Borovics Attila², Kézdy Pál³

1: OMMI Kertészeti és Erdészeti Főosztály

2: ERTI Nemesítési Osztály

3: Duna - Ipoly Nemzeti Park

A faj erdőművelési jellemzése

A molyhos tölgy hő- és fényigénye teljes életszakaszában jelentős. Jellemzően szálankénti, csoportonkénti elegyedése figyelhető meg, bár helyenként előfordulnak a fafaj dominanciájával jellemezhető állományok. Elsősorban más tölgyfajokkal, Q. cerris, Q. petraea ssp., helyenként Q. robur, továbbá a Fraxinus ornus, Acer campestre, A. tataricum, Sorbus sp., Pyrus sp., Malus sylvestris fafajokkal, valamint szárazságtűrő cserjefajokkal, Crataegus sp., Cornus sp., Cotinus coggygria, Cerasus mahaleb együtt fordul elő.

Növekedése lassabb, mint a többi tölgyfajé. Jobb termőhelyeken elsősorban a virgiliana típusok tartják a lépést a cser és a kocsánytalan tölgy növekedésével. Záródott koronaszintű társulásokban, mezofil vagy üdébb termőhelyeken növekedésük azonban elmarad a vetélytárs tölgyekétől, ezért fokozatosan kiszorulnak az állományokból.

Általában jól ellenállnak az ökológiai igénybevételnek, az időjárási szélsőségeket, vadrágást, kisebb avartüzeket elviselik. Ez utóbbinak főleg a vastagabb kérgű virgiliana típusok állnak jobban ellen. Termésüket sok állatfaj fogyasztja, ezért magról történő felújulása ill. felújítása nagyon esetleges. Zártabb állományokban a virgiliana típusok gyökérsarjról elég jól újulnak. Sok esetben a tuskósarjak is jól megmaradnak, de a tőről való sarjaztatás kondicionális leromláshoz vezet. A hosszú ideje, sokszor több évszázada sarjaztatással kezelt állományaikban jelenleg mageredetű egyedeket alig találunk. Hasonlóképpen a többi tölgyfajhoz minden évben rendszeresen virágzik, de az időjárási szélsőségek és a termésfogyasztó rovarok miatt terméséből alig marad az érés idejére. A lehulló makkot jó íze miatt a rágcsálók és a nagyvad is szívesen fogyasztja. Mindezek miatt, a mostani körülmények között, a természetes generatív felújulás lehetősége szinte elképzelhetetlen.

Az állományok kezelése a faj 'in situ' génmegőrzése érdekében

A fafaj valamennyi termőhelyén jelentősen visszaszorult. A kiváltó okok sokrétűek, amelyeket az előző tanulmányban ismertettünk. Ezeknek megfelelően az eltérő kezelést igénylő állománytípusok a következők:

Ez a csoportosítás nem botanikai, növényföldrajzi, hanem gyakorlati, erdőművelési megfontolásokra épül.

Középhegységi, dombvidéki bokorerdők, nem záródott koronaszintű
erdőtársulások

Az ilyen területen előforduló erdőtársulások erdőnevelési, erdőművelési beavatkozásokat nem igényelnek. A talajvédelem és a társulás szempontjából elsődlegesen fontos a minél nagyobb mértékű lombkorona lefedettség biztosítása. A hektáronkénti tőszámra előírásokat adni mindezért nem érdemes. A területen előforduló és elegyedő fafajok nem jelentenek veszélyt a molyhos tölgyekre.

A leromlott, sarjaztatott állományokban fontos feladat a termés rendszeres begyűjtése és a pótlás jellegű mesterséges erdőfelújítás. Erre az erdősítést taglaló fejezetben részletesebben visszatérünk.

Az ebbe a csoportba sorolható állományok az előfordulási területek déli kitettsége miatt erősen vadjártak. A vadállomány teljes visszaszorítása nem lehet reális cél, de törekedni kell a vadlétszám csökkentésére. Sok helyen ez jelenti a legnagyobb veszélyt az állományok megmaradására, felújulására, mivel a vad egész évben előszeretettel tartózkodik a napos területeken. Károkat okoznak a rügyek, hajtások visszarágásával, kéreghántással és a termés fogyasztásával.

Alföldi és dombvidéki erdős-sztyepp jellegű tölgyesek (laza alapkőzetű területek)

A sajátos csoportosítás alapját az adja, hogy a laza alapkőzet, ezáltal a laza szerkezetű talaj miatt az akác eluralkodása mindenhol potenciális veszélyként jelenik meg. Az akác erős sarjadzása behatárolja az erdőművelési lehetőségeket.

A hagyományosan ismert cser és kocsánytalan tölgy elegyedés mellett az alacsonyabb fekvésű területeken a molyhos tölgyek és a kocsányos tölgy együttes előfordulása jellemző, de a fajok átmeneti alakjai is megjelennek. Az ilyen állományoknak mára csak a töredékei maradtak fenn, gyakran csak néhány törzsből álló facsoportot találunk. A megmaradás szempontjából ezek az állományok (és génkészletük) vannak a legnagyobb veszélyben.

Elsődleges feladat a meglévő maradványfoltok felkutatása, leírása. Az irodalmi és a legújabb felmérési adatok alapján az alábbi községhatárokban fordulnak elő állományai, csoportjai:

Albertirsa, Aldebrő-Feldebrő, Alsószentiván, Ásotthalom-Királyhalom, Aszaló, Ceglédbercel, Csévharaszt, Csomád, Demjén, Dunaszentgyörgy-Tengelic, Ecséd, Emőd, Érd, Erdőtelek, Felsővadász, Fót, Fülle, Gönyű, Gyúró, Hatvan, Hort, Isaszeg, Jánoshalma, Jenő, Kápolna, Kartal, Kerecsend, Kisnémedi, Mende, Mocsonok, Monor, Nagykőrös, Németkér, Nyírlugos, Paks, Pánd, Péteri, Pilis, Polgárdi, Rákoskeresztúr, Sajóvámos, Szikszó, Tápiószecső, Tápiószentmárton, Tolna, Újszentmargita, Üllő, Vácrátót, Vécs

Jelentősebb, ismert populációk, becsült egyedszám

Nagykőrös, 50

Csévharaszt, 100

Kerecsend-Demjén, 500

Erdőtelek, 30

Gödöllői-dombvidék, 1000

Modelltábla az ajánlatos hektáronkénti darabszám értékekkel.

(A megadott adatok 100 %-os elegyarányra és sűrűségre vonatkoznak.)

Az akác jelenléte és agresszív terjeszkedése meghatározza a legfontosabb erdőnevelési, erdőművelési feladatokat is. Az ilyen erdőtársulásokban az erdőnevelés során törekedni kell:

A kemény alapkőzet miatt az akác előretörése nem jellemző. A talajvíz hatásától független termőhelyeken a kocsányos tölgy előfordulása nem jellemző.

Modelltábla az ajánlatos hektáronkénti darabszám értékekkel

A megadott adatok 100 %-os elegyarányra és sűrűségre vonatkoznak.

Az ilyen erdőtársulásokban az erdőnevelés során törekedni kell:

A vízgazdálkodási adottságok javulásával együtt jár a többi tölgyfaj arányának növekedése. A molyhos tölgyek és hibridjeik mindig a gyengébb termőhelyi foltokon jelennek meg, mivel a többi tölgyfajnál itt sikeresebben hasznosítják az ökológiai adottságokat. A vízgazdálkodási foktól függően a molyhos tölgyek elegyaránya változik. Ennek tapasztalati értékeit táblázatban foglaltuk össze.

Középhegységi, dombvidéki tölgyesek (záródott erdőtársulások, cserjeszinttel,második koronaszinttel)

Tulajdonképpen ezeken a területeken a molyhos tölgyek és hibridalakjaik előfordulása már nem típusos. Csak szálanként elegyedik a kocsánytalan tölggyel, cserrel. Az állományok jó vízgazdálkodású termőhelyeken találhatók, ezért a felső koronaszint alatt kialakul egy gyenge fejlettségű második koronaszint a kevésbé fényigényes fajokból. Ezek a területek még nem kifejezetten gyertyános tölgyes társulások, de a második szintben a mezei juhar, tatár juhar, ezüst hárs, vadgyümölcsök mellett már megjelenhet a gyertyán is.

A molyhos tölgy alakok vagy mesterséges erdősítéssel, pótlással kerültek az állományba, vagy a jelentős klimatikus szélsőségek miatt a szárazságtűrőbb molyhos tölgyek egyfajta természetes biztonsági (ökológiai) tartalék szerepet betöltve, mozaikosan fordulnak elő az állományokban.

Az erdőnevelés, erdőművelés során nem elsődleges szempont molyhos tölgy állományrészek kialakítása, fenntartása. A meglevő fák egyedi megőrzése, fenntartása javasolható. A természetes erdőfelújítások biztosítják a molyhos formaalakok szórványos fennmaradását. Ezért törekedni kell a természetes felújításra, mesterséges erdősítést csak szükség esetén alkalmazzunk.

A molyhos tölgyes erdőtársulások esetében törekedni kell a természetes felújítás elősegítésére. A számtalan molyhos tölgy forma és hibrid fennmaradását ez biztosíthatja a legteljesebben. Ahol ez nem lehetséges, ott meg kell oldani a helyi szaporítóanyag begyűjtését, csemetenevelését és visszaerdősítését.

Nem helyből származó szaporítóanyag esetében a jelenleg érvényes származási körzethatárok figyelembevétele mindenképpen javasolható. A származási körzetek molekuláris genetikai vizsgálata elkezdődött. Az első részeredmények alapján úgy tűnik, hogy főleg a dél-magyarországi területeken egyedi (unikális) genotípusok fordulnak elő, amelyek az északabbra fekvő területeken már nem találhatók. Ez a jelenség illeszkedik az európai (kontinentális) trendhez, azaz északi irányban a genetikai változatosság úgy csökken, hogy a délen elterjedt genotípusok közül egyre kevesebb fordul elő az állományokban.

A nem helyi szaporítóanyag felhasználása esetén a származási hely ismerete nagyon fontos. Elsősorban a belföldi, hazai területekről, a Kárpát-medence peremterületeiről javasolható szaporítóanyag beszerzése. Mivel a tölgyfajok esetében a genetikai változatosság, a genotípusok száma észak felé csökken, ezért az országtól északabbra, ill. nyugatra eső területekről nem célszerű szaporítóanyagot vásárolni.

Javasolt termőhelyek

A jelenlegi előfordulások a középhegységi és dombvidéki területeken feltételezhetően őshonosak. A meglévő erdőterületeken erdősítése csak szórványosan képzelhető el. Főleg a korábban feketefenyővel telepített kopárterületek jöhetnek számításba.

Erdősítésre alkalmasak lehetnek viszont a katonai gyakorló területek váztalajjal fedett mozaikjai (Bakony), felhagyott szőlő és gyümölcs ültetvények (Északi- és Dunántúli-középhegység, Dél-Dunántúl), földes kopár felhagyott legelők, szántók jobb vízgazdálkodású foltjai.

A teljes talajhiányos, sziklakopár termőhelyeken a molyhos tölgyek, főleg a virgiliana típusok erőltetése nem javasolt! Az ilyen területeken a szélsőséges viszonyokat a molyhos tölgyek sem tudják elviselni, ezért megmaradásuk csak magas ápolási költségek mellett biztosítható.

Természetes erdőfelújítás

Az általános erdőművelési gyakorlatot célszerű követni a termőhelyi viszonyoknak megfelelően. Makk alávetéses, csemeteültetéses rásegítés helyben gyűjtött szaporítóanyaggal pótlási igény (vadkár, aszálykár, egyenlőtlen felújulás) esetén alkalmazható.

Mesterséges erdőfelújítás és erdőtelepítés

Mesterséges erdősítésre általánosan javasolt a soros makkvetés. Ez elsősorban a szárazabb termőhelyeken előnyösebb a csemetés felújításhoz képest. A makk csirázási tulajdonságainak függvényében folyóméterenként 10-30 db vetése javasolható.

Csemetés ültetés esetén 2 éves alávágott csemete felhasználása javasolt, gödrös ültetéssel. A gödrös ültetés elsősorban a sekély termőrétegű kőzethatású talajokon előnyös. A csemeték erős, jól fejlett gyökérzete is a megmaradási esélyeket növeli, ezért a csemeték kezelésénél törekedjünk a gyökérzet épségének megóvására.

A helyben gyűjtött szaporítóanyag mindig kapjon előnyt a nem helyi származású anyaggal szemben! A teljes talajelőkészítés sehol sem indokolt és felesleges költséget jelent.

A nem záródott, bokorerdő jellegű társulásokban a molyhos tölgyek természetes felújulása sokszor még sarjról sem lehetséges. Az ilyen területeken a makk begyűjtésével és a vastagabb termőrétegű foltokon való elvetésével próbálkozhatunk. Ha a rágcsálók és a vad miatt ez nem lehetséges, akkor a helyi gyűjtésű makkból nevelt csemete felhasználása jelentheti a megoldást.

Ápolás és erdőnevelés

A száraz, sekély termőrétegű talajokon a gyomkonkurencia nem okoz gondot. Elsősorban a jobb termőhelyeken jelenthet veszélyt az első években felverődő gyom és (akác) sarj konkurencia. A hagyományos mechanikus ápolási módszerek elegendőek ezek visszaszorítására. A vegyszeres ápolást gyakran a területek természetvédelmi oltalma is korlátozza.

A záródott fiatalosban az ápolási munkák prioritásait az előzőekben ismertetett osztályozási szempontok határozzák meg. A laza alapkőzetű területeken az akác, valamint általánosságban az elegyedő cser és a juharfajok visszaszorítása adja a legnagyobb feladatot. Az elegyben természetesen előforduló kocsánytalan ill. kocsányos tölgy visszaszorítása nem szükséges. A tölgyfajok közötti kompetíció eredményezi, hogy a termőhelynek leginkább megfelelő formák maradnak fenn az állományban. Mesterséges erdősítés esetén törekedni kell, hogy a többféle tölgyfaj származásában, növekedési erélyében nagy eltérések ne legyenek, mert ez idősebb korban (záródott állapotban) gondokat okozhat a termőhelyállóságban.

Felhasznált irodalom

1. Bartha D. - Mátyás Cs. (1995): Erdei fa- és cserjefajok előfordulása Magyarországon. - Sopron.
2. Bartha D. (1994): Magyarország faóriásai és famatuzsálemei. - Erdészettörténeti Közlemények XV. OEE Erdészettörténeti Szakosztály, Budapest - Sopron.
3. Bernátsky J. (1914): A magyar Alföld fás növényzete. - Erd. Kís. XVI (3)
4. Borbás V. (1887b): A magyar Nagy-Alföld tölgyei. - EL 26: 710-743.
5. Boros Á. (1935): A nagykőrösi homoki erdők növényvilága. - Erd. Kis. 37: 1-24.
6. Danszky I. (1964): Magyarország erdőgazdasági tájainak erdőfelújítási, erdőtelepítési irányelvei és eljárásai. - Országos Erdészeti Főigazgatóság, Budapest.
7. Danszky I. (szerk.)(1973): Erdőművelés I-II.- Mezőgazdasági Könyvkiadó, Budapest.
8. Fekete G. - Jakucs P. (1957): Néhány karsztbokorerdő-faj elterjedési adatainak katalógusa Magyarországról Ann. Hist.-Nat. Mus. Nat. Hung. 8: 181-195.
9. Fekete G. - Kovács M. (1982): A Fóti Somlyó vegetációja. - BK 69 (1-2): 19-31.
10. Fekete G. (1956): Die Vegetation des Velenceer Gebirges. - Ann. Hist.-Nat. Mus. Nat. Hung. 7: 343-362.
11. Fekete G. (1963): Erdővegetáció-tanulmányok a Gödöllői dombvidéken. - Kandidátusi értekezés (mscr).
12. Fekete L. - Blattny T. (1913): Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén. p. 588, 695.
13. Fekete L. (1888): A tölgy és tenyésztése. p. 62.
14. Jávorka S. - Soó R. (1951): A magyar növényvilág kézikönyve II. - Akadémiai Kiadó, Budapest.
15. Kerner, A. (1876): Die Vegetations-Verhältnisse des mittleren und östlichen Ungarns und angrenzenden Siebenbürgens. – ÖBZ 26: 230-233.
16. Kézdy P. (1997): Molyhos tölgyes növénytársulások Magyarországon. - Soproni Egyetem (mscr).
17. Kézdy P.: Natural hybridization in sympatric populations of Quercus pubescens Willd. and Q. robur L. – Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Közleményei (megj. alatt)
18. Kézdy P. - Bordács S. (1998): Az olasz tölgy jelentősége és ökológiai szerepe. Erdészeti Lapok 133. (1.) 15-17.
19. Mátyás Cs., Bach I., Bordács S. [szerk.] (1998): Az erdei fás növények génmegőrzési alapelveinek kidolgozása (az erdészeti genetikai erőforrások megőrzése c. nemzeti program vázlata)”, OMMI, Budapest, 97 p.
20. Mátyás V. (1973a): A molyhos tölgy taxonjai, ökológiája és termőhelyei. - Kutatási Jelentés, Budapest (mscr).
21. Mátyás V. (1973b): The italian pubescent oak (Quercus virgiliana Ten. 1836) in the Carpathian Basin and its outer fringes. - EKT 69. (2): 47-91.
22. Mátyás V. (1975): Magyarország molyhos tölgyei. - EKT 71 (1):125-147.
23. Molnár Zs. - Bíró M. (1996): A nagykőrösi homoki erdőssztyepp-tölgyesek. - Kutatási jelentés (mscr).
24. Simonkai L. (1890): Magyarország tölgyfajai és tölgyerdei. – MTA, Budapest.
25. Soó R. (1964-1980): A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve I-VI. - Akadémiai Kiadó, Budapest.
26. Szollát Gy. (1982): Data of the flora of Cegléd and its surroundings. - Studia Botanica Hungarica 17: 23-39.
27. Szujkó-Lacza J. - Kováts D. (szerk.) (1993): The Flora of the Kiskunság National Park in the Danube-Tisza Mid-region of Hungary, Vol. 1. The flowering plants. - Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest. p. 244-245.
28. Vancsura R. (1992): Quercus – Tölgy. In: Gencsi L.–Vancsura R. (1992): Dendrológia. – Mezőgazda Kiadó, Budapest, p. 226–273.
29. Wilfried, V. - Farkas S. (1996): A paksi határ növényvilága. - Paks Város Önkormányzata. pp. 100.
30. Zólyomi B. (1957): Der Tatarenahorn-Eichen-Lösswald der zonalen Waldsteppe. - Acta Bot. Hung. 3: 401-424.
31. Zólyomi B. (1958): Budapest és környékének természetes növénytakarója. In: Pécsi M. (szerk.): Budapest természeti képe. - Akadémiai Kiadó, Budapest. p. 508-642.
32. Zólyomi B. (1959): Beszámoló az MTA Botanikus Kertje és Geobotanikai Laboratóriuma munkájáról. – MTA Biológiai Csoport Közleményei 2: 425-428.
33. Zólyomi B. (1969a): Észak-alföldi hordalékkúp-síkság, Természetes növényzet. In: Pécsi M (szerk.): A tiszai Alföld. - Akadémiai Kiadó, Budapest.
34. Zólyomi B. (1969b): Földvárak, sáncok, határmezsgyék és a természetvédelem. A Csörsz-árok és az Alföld ősi növényzete. - Természet Világa. 550-553.
35. Zólyomi B. (szerk.)(1967): Guide der Exkursionen des Internationalen Geobotanischen Symposiums. - Ungarn, Eger-Vácrátót.