A fekete nyár (Populus nigra L.) génmegőrzése

Gergácz József

ERTI Nemesítési Osztály

Az elmúlt században az ártéri puhafás erdők egyik fő fafaja a fekete nyár volt. Visszaszorulásának alapvető okai a 19. sz. közepén elkezdődött folyószabályozások, árvíz mentesítési munkák és lecsapolások, ami miatt korábbi termőhelyük szárazzá vált. A hibrid nemesnyárak telepítése, jövedelmezősége ugyancsak hozzájárult visszaszorulásához. A jelenlegi előfordulások megőrzését, fenntartását, eredeti termőhelyen történő felújítását, mind a természetvédelmi, mind a nyárnemesítési szempontok indokolják.

A faj erdőművelési jellemzése

Erősen fényigényes fafaj, az oldalárnyékolást azonban tűri és ilyenkor nem terebélyesedik el. Nagy a melegigénye, de télállósága jó, s szélsőséges teleken sem károsodik. Optimális tenyészhelye az árterek mély tápanyagdús laza, homokos és vályogtalajain van. Jó alkalmazkodó képességű, ezért a szárazabb homoktalajokon is megél. Növekedése azonban itt csak úgy kielégítő, ha gyökere a talajvizet eléri, egyébként alacsony, erősen csomoros, görbe törzsű, bokrosodó lesz. Elviseli a szárazságot, de az elárasztást is bírja, a pangóvizet csak rövid ideig tűri. A túl kötött, nehéz agyagos talajokat nem kedveli.

Nagyon erőteljesen és gyorsan növekszik. Tenyészhelyén 30-40 év alatt eléri a 25-35 m magasságot, 0,6-1 m vastagságot. Ismeretesek száz évnél idősebb, 35-40 m magas, 2-3 m vastag példányai is.

Sarjadzóképessége gyökérről és tuskóról is jó. Visszaszerzési képessége kitűnő. Sok helyen az idős fák körül a gyökérsarjak erőteljesen törnek fel, így képezve újulatot. Természetes úton csak ártéren, vizenyős, nedves helyeken újul magról. A magról való vetényülés azonban a jelenlegi körülmények között – a rendszertelen elöntés és magas vízállás a hullámtéren, erdőfelújítási szabályozók, követelmények stb. – gyakorlatilag lehetetlen. Ennek is betudható a faj jelentős területvesztése az ártéren. A hosszan vízállásos területeken a vízhajtások képződése, ill. a csomorosodás gyakori jelenség.

Természetes populációi igen változatosak, mind alaktani, mind élettani-ökológiai sajátosságaikban. Az Aigeiros szekción belül és a Tacamahaca szekció fajaival is könnyen kereszteződik. Az amerikai fekete nyárral (P. deltoides) való természetes kereszteződése és a széleskörű keresztezéses nemesítés eredményeként számos hibridje van, ezek közül a termesztésbe vont ún. "nemesnyárak" gyors növekedésük és kedvezőbb tulajdonságaik folytán mindinkább kiszorították. A fásítások során alkalmazott jegenye- és tiszaháti nyár termesztett klónfajták.

Természetszerű állományok kezelése a faj megőrzése érdekében

A fekete nyár csak nagyon kis területen alkot összefüggő állományokat. Kisebb állományszerű előfordulása a különböző folyóártereken és a Hanság egyes részein van. Megjelenésük inkább ligetszerű, jobbára fasorokban, legelőszegélyeken találkozunk velük. Homoki területeken, elsősorban a Duna-Tisza közén inkább csak idősebb, egyedülálló példányaikat találjuk, összefüggő állományokat nem alkot.

A nevelési munkákat illetően a korai nyárasokra vonatkozó irányelvek vehetők alapul. A viszonylag lassúbb fiatalkori növekedés és a hosszabb termesztési idő és az erdőszerű körülmények indokolják a nagyobb induló törzsszámot (2500 db/ha). Ez 4 m2-es növőteret jelent. A belenyúlások során előnyben kell részesíteni a fekete nyárat az elegy fafajok rovására. A V-fák kijelölését célszerű az első törzskiválasztó gyérítés során elvégezni.

Az "in situ" génmegőrzés keretében a további teendők a populációt jellemző egyedek kijelölése, törzskönyvezése, ezekről szaporítási anyag begyűjtése, regionális és központi géngyűjtemények létrehozása anyatelepi és faalakú formában (‘ex situ’ génmegőrzés).

Az adatbázis összeállítása és vezetése során figyelembe kell venni az EUFORGEN-Populus nigra Network ajánlásait.

Az erdősítésre felhasználható szaporítóanyag

Visszatelepítések, erdősítések céljára a nemesnyárakkal történő hibridizáció veszélye, a génerózió megállítása céljából a gyakorlatban elsősorban a vegetatív szaporítóanyag felhasználása javasolható.

A generatív szaporítóanyagok közül a mesterséges keresztezéssel előállított magoncok javasolhatók, amelyet genetikailag tiszta (lehetőleg idős) fekete nyár szülőpárok felhasználásával állítottak elő. Erre a célra legcélszerűbb magtermesztő ültetvény létesítése, szelektált és ellenőrzött (DNS-tesztelt) törzsfák felhasználásával.

A vegetatív szaporítóanyagforrások létrehozására, a regionális "ex situ" géngyűjtemények felhasználásával 80-100 klónból álló törzsanyatelepeket kell létrehozni. A multiklónos törzsanyatelepek a 91/1997. (XI.28.) FM rendeletben szereplő 1-4 származási körzet figyelembevételével létesüljenek. Az alkalmazható klónokat gyökeresedő képesség szempontjából is vizsgálni szükséges.

Helykiválasztás, termőhelyigény

A magyarországi fekete nyár előfordulások zömmel három régióban koncentrálódnak: Észak-Dunaártéren, Dél-Dunaártéren, Tisza és mellékfolyói hullámterén, főként a folyóparti galériaerdőkben. A fekete nyárral elegyes erdőket a jövőben is ezekre a területeken célszerű fenntartani, ill. rekonstruálni.

A közelmúltban viszonylag sok folyómenti ökoszisztéma került természetvédelem alá. Itt csak őshonos fafajokkal, egyebek közt fekete nyárral szabad erdősíteni.

A fekete nyár számára természetszerűleg elsősorban a folyó- vagy patakmenti, állandó vagy időszakos vízhatású területek jönnek számításba. Talajtípus szempontjából nem válogatós, humuszos öntés-, réti- vagy réti erdőtalajok egyaránt számításba jönnek. A pangó vizet nem viseli el.

Erdősítés és ápolás

Erdősítések céljára a már említett hibridizációs okok miatt vegetatív szaporítóanyag felhasználását javasoljuk, amely a nedvesebb területeken lehet botdugvány (40 cm-es), kevésbé nedves termőhelyen gyökeres dugvány (lehetőleg "A" méretű). Elegyítése csoportosan vagy foltosan a puhafás ligeterdők fafajaival – fehér nyár, fehér fűz, vénic szil, cserjeszintben kányabangita, veresgyűrű som – történhet. A fekete nyár foltok javasolt induló hálózata 2 x 2 m.

A fekete nyár előfordulások, erdőfoltok ápolását, nevelését illetően a korai nyárasokra vonatkozó előírások a mérvadóak.

Fahasználat

A fekete nyár 40 éves korra elérheti a 30-35 m magasságot, a 60-100 cm-es átmérőt. A korai nyárhoz hasonlóan erdőszerű körülmények közt meglehetősen alacsony az iparifa kihozatala (mintegy 20 % rönk, 24 % papírfa). E tekintetben tehát a nemes nyárak messze felülmúlják. A fekete nyár értékét nem a faanyagának mennyisége és minősége adja, jóllehet a csomoros rönkök iránti növekvő kereslet jelzi, hogy a fahasználati érték megítélése elég szubjektív.

Felhasznált irodalom

  1. Keresztesi (1962.): A magyar nyárfatermesztés. Mezőgazdasági Kiadó Budapest
  2. Keresztesi (1978.): A nyárak és füzek termesztése. Mezőgazdasági Kiadó Budapest
  3. Danszky I. (1972.): Erdőművelés I-II. Mezőgazdasági Kiadó Budapest
  4. Mátyás Cs. (1996.): Erdészeti ökológia. Mezőgazda Kiadó, Budapest
  5. Mátyás Cs., Bach I., Bordács S. [szerk.] (1998): Az erdei fás növények génmegőrzési alapelveinek kidolgozása (az erdészeti genetikai erőforrások megőrzése c. nemzeti program vázlata)”, OMMI, Budapest, 97 p.
  6. Borovics A. - Gergácz J. - Bordács S. - Bach I. - Bagaméry G. - Gabnai E. (megj. alatt): A fekete nyár génmegőrzésében elért eredmények. Erdészeti Kutatások
vissza